Az első jelentős hittérítő az 1540-es években kezdte meg a vidéken munkáját, név szerint Szegedi Kiss István, aki a Duna – Tisza közének nagy reformátora volt. Chobot Ferenc egyháztörténész 35 helységet sorol föl Pest megyében, ahol a XVI. század végén református egyházak voltak: többek közt Gödöllőn, Szadán és Veresegyházon. A református Szada a váci egyházkerülethez tartozott, amelyet Bocskay István erdélyi fejedelem 1605-ben állított föl. Ehhez az egyházkerülethez – Szadával és Veresegyházzal együtt 21 község tartozott. A falu első ismert református lelkésze Bogdáni Gál Mihály, akinek a nevével az 1628. március 22-én rendezett kevei zsinaton (ma Ráckeve) találkozunk. Amikor Szada lakossága már teljesen áttért a protestáns hitre, a reformátussá lett egyháztagok a korábban volt Katolikus templomot használták. Mivel a protestáns templomok egyszerű fehér falakkal, képek és szobrok nélkül szolgálták az istentisztelet helyét,így a korábbi templom minden díszét el kellett távolítani.
Szada és Veresegyház viszonylag jól átvészelte a török időket, de meggyöngült a protestánsok helyzete: a katolikusok visszakövetelték templomaikat és plébániákat. Ezt a protestánsok persze nem nézték tétlenül. A Szadai Református évkönyv szerint a templom 1718-ban került vissza a katolikusok birtokába. A felekezetek közt szűnni nem akaró vitáknak próbált véget vetni az 1731-ben III. Károly által kibocsátott Carolina Resolutio. A rendelet szerint a protestánsok csak a törvényesen kijelölt helyeken gyakorolhatták nyilvánosan vallásukat. Máshol – így Szadán is – csak házaknál folytathattak vallásgyakorlatot. Kötelesek voltak a katolikus ünnepeket külsőleg megtartani. Választhattak viszont egyházi elöljárókat, stb…
A reformátusok vallásszabadságát II. József 1781-es türelmi rendelete adta vissza. Ekkor kapták vissza a szadaiak is a szabad vallásgyakorlati jogukat, de továbbra is Veresegyházhoz tartoztak.
A Szadai Református Egyház 1802-ben ismét önálló lett, bár 1718-ban, amikor Veresegyház fíliája lett, valószínűleg több lelket számlált az anyaegyháznál. A türelmi rendelettel kitört templom építési láz is éreztette hatását: a Szadai Reformátusok már 1795-ben megszerezték az engedélyt saját templom építésére, amely viszont feltételeket szabott: csak ott épülhet új református templom, ahol legalább 100 család vállalja egy lelkipásztor és tanító eltartását, iskola létesítését; a templomnak nem lehet tornya, illetve harangja; ajtajai nem nyílhatnak az utcára: csak udvarban épülhet. A szadaiak megfeleltek a feltételeknek, így 1796-ban már állt a felavatott fatemplom (a mélyárok partján). Az építkezés Szada első iskolamesterének Mészáros Istvánnak a nevéhez fűződik. A Szadai Református Egyház ezekből az időkből két szép ón úrvacsorai boroskannát őriz.
A XIX. század elején a két felekezetnek közös iskolája volt, melyet 1870-ben átadtak a községnek. (Ez a mai polgármesteri hivatal helyén állt.) Mivel a lelkészlakás udvarában 1795-ben felállított templom szűknek bizonyult és igen leromlott állapotban volt, a reformátusok új templomot építettek 1928-ban, melynek egyetlen feltételét határozta meg a presbitérium: tornya legyen magasabb, mint a katolikus templomé. Ezt a tervező Schulek János könnyen teljesítette.
A szadai egyházaknak komoly gondokat okozott, hogy a II. világháború utáni kommunista rendszer a legkülönfélébb akadályokat gördítette a megszokott vallásgyakorlás és a hit elé. Először is az államosítással elvette a papi és kántori földeket. Aztán korlátozta a hittantanítást: az iskolában csak jelentkezés alapján járhattak a gyerekek hittanórára.
A református egyház központi eseménye a gyülekezeti istentisztelet. A többi keresztény egyházhoz hasonlóan a református egyház is vasárnap tartja istentiszteleteit. A vasárnap Jézus Krisztus halálból való feltámadásának emléknapja. Az istentisztelet értelme és célja: a feltámadott Krisztussal és az egymással való közösség átélése és gyakorlása. Fő alkotóeleme az igehirdetés (prédikáció). Az igehirdetést a gyülekezet éneke, imádsága és egy bibliai rész felolvasása előzi meg. A szertartást azután imádság, a gyülekezet által közösen elmondott Miatyánk, majd éneklés és áldás zárja. A mai református énekeskönyv 512 éneket tartalmaz, köztük Dávid 150 zsoltárát is.
A református templomokban nem található külön szentély. Egyáltalán olyan oltár, mint a katolikusoknál nincsen. A központban az igehirdetést szolgáló szószék áll. Az „Úr asztala” a szószék előtt van. Ezen helyezik el az úrvacsoraosztás alkalmával a kenyér és a bor tárolására alkalmas edényeket: kelyheket, tálcákat, valamint a Krisztus megtöretett testét és kiontott vérét jelképező úrvacsorai jegyeket. Az úrvacsora ünneplésekor az egyház megemlékezik Krisztus húsvétjáról (haláláról és föltámadásáról), és ez a kenyér és bor színében meg is jelenik: az áldozat (halála), amelyet egyszer s mindenkorra fölajánlott a kereszten, örökké hatékony marad. (Zsid. 7, 25-27) Mert Krisztus húsvétjának emlékezete áldozat is, erre utalnak a szentség alapító szavai: „[Jézus] vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen vette a poharat, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.” (Lk 22, 19 – 20). Ez a református egyház egyik szentsége. Az úrvacsora előtt a gyülekezet közös imádságban bűnbánatot tart. A gyülekezet tagjai az „Úr asztala” előtt elhaladva, vagy azt körbeállva veszik magukhoz a szent jegyeket a szertartás során, a gyülekezet közös éneklése alatt. Úrvacsoraosztás nincs minden istentiszteleten, csak a nagyobb ünnepeken: húsvétkor, pünkösdkor, újkenyérkor, a reformáció emléknapján (október 31.) és a karácsonyi istentiszteleteken. Ezeken a közös – gyülekezeti – úrvacsoraosztásokon kívül alkalmanként (ha kérik) házhoz vagy kórházba, beteghez elviszi a lelkipásztor az életet adó szentséget.
A másik „sákramentum” (szentség) a keresztség szertartása is az „Úr asztalánál” történik. A keresztség külső formája a kisgyermek fejének tiszta vízzel való leöntése. Ilyenkor a szülők és a keresztszülők tesznek fogadalmat, amivel kötelezik magukat a gyermek hitbeli nevelésére, illetve neveltetésére. A megkeresztelt gyermek majd a konfirmáció (megerősítés) alkalmával tehet bizonyságot hitéről a gyülekezet nyilvánossága előtt. A konfirmálás alsó korhatára 12 év, a szadai gyakorlat szerint pedig 14 éves korban történik. Istennek hála egyre gyakoribb a felnőtt konformáció is.
Az esküvők helye ugyancsak a templom. Itt az igehirdetést és az imádságot fogadalomtétel (házassági eskü) követi. Az áldás utáni befejezésül közösen énekel a gyülekezet.
A református istentiszteletek nyilvánosak, azokon tehát bárki részt vehet; úrvacsorával azonban csak azok élhetnek, akik megkeresztelkedtek és konfirmáltak.
A szadai templom - mint más református templomok – egyszerű: a reformáció eltávolította a szobrokat, képeket és minden olyan ábrázolást és alkotást, amely elvonhatja a gyülekezet figyelmét az igehirdetésről. A Schulek János tervei szerint 1928-ban épült szadai református templom beosztása azonos a többi református temploméval, középen a szószék, előtte az „Úr asztala”, vele szemben jobbról és balról helyezkednek el a padsorok. Két bejárata van, elől és hátul, ahol egy kis helyiség az iroda. A főbejárat felőli oldalon a nők, a hátsó bejárati oldalon a férfiak helyei találhatók. Szemben az „Úr asztalá”-val külön padok sorakoznak a lányok és a keresztelő családok részére. A templom hátsó részén, a karzaton helyezkedik el a két manuálos villanyvezérelt orgona, melyet Rieger Henrik orgonaépítő készített. Az orgona a közös énekek kíséretét szolgálja. A toronyban 3 harang szólítja a szadai híveket, ugyanakkor az úgynevezett „lélekharang”, - amelyik közülük a középső – az elhunyt egyháztagról ad hírt a község lakóinak. A régi szokásoknak megfelelően: ha nő az elhunyt, két csendítés (= kétszer egy perces harangszó), ha férfi, akkor pedig három csendítés előzi meg az összhangszót.
(Telek András: A szadai egyházakról, iskolákról – részlet, Helytörténeti olvasmányok, Szada, 1998.)